2014-ben a Forma-1 világa izgatottan várta az új hibrid autókat, de a figyelem hirtelen csak a csúnya orrúakra irányult
A Forma-1-es bemutatószezon a nagy meglepetésekről ismert, legyen szó egyedi dizájnötletekről, mint az F-nyílás, vagy olyan nem kívánt trendekről, mint a cápauszonyos motorborítás
Most azonban, amikor már javában tart a visszaszámlálás a 2024-es autók leleplezéséig, talán itt az ideje, hogy elgondolkodjunk a tíz évvel ezelőtti pillanaton, amikor a Forma-1 szabályzata megnyitotta az utat a valaha látott talán legrondább autók előtt.
Ez volt a sokat emlegetett „hibrid korszak” kezdete, amelynek a sport legfejlettebb technológiai hajtásláncának bevezetése lett volna a középpontjában. Ehelyett azon csodálkoztunk, hogy a Forma-1-es autók orrával miért néznek ki mind olyan furcsán.
A formatervezési trend a szabályok jelentős változásának volt köszönhető: az FIA megpróbált eltörölni egy olyan formatervezési jellemzőt, amely a szabályok előző korszakában érvényesült.
Korábban a tervezők igyekeztek minél magasabbra emelni az orrot, hogy javítsák a légáramlási viselkedést. Ez azonban egy újabb esztétikai rémálomhoz vezetett: a lépcsős orrok 2012-ben elcsúfították a Forma-1-es autókat, és az irányító testület remélte, hogy ez nem fordul elő még egyszer.
Amikor azonban az FIA meg akarta oldani ezt a problémát, új problémát kreált: a McLaren, a Force India, a Sauber, a Toro Rosso, a Williams és a Caterham mind olyan orrmegoldásokat mutatott be, amelyeknek keskeny, hosszúkás hegye elég nevetségesen nézett ki – de egyértelműen hozott némi teljesítménybeli előnyt.
A tavalyi Ferrari F138 és a 2014-es F14T összehasonlítása jól mutatja, hogy a javaslatok nemcsak az orr kialakítását, hanem az autó formatervének más aspektusait is befolyásolni kívánták.
Az FIA biztonsági okokból alacsonyabbra akarta tenni az orr csúcsát, és ezt próbálta érvényesíteni a szabályzatban.
A szabályok szerint a csúcs alsó széle nem lehetett 185 milliméternél magasabb a referenciasík felett, és nem nyúlhatott ki 250 milliméternél jobban, míg a csúcs mögötti 50 milliméteres ponton további térfogatbeli korlátozásokkal egészítették ki a szabályokat.
A hét csapat, akik mindannyian a csúnya orr mellett döntöttek, látva ezeket a korlátozásokat, gyorsan rájöttek, hogy a kapcsolódó veszteségek egy részét csökkenthetik egy vékonyabb orrcsúccsal, amely kívánatosabb légáramlást biztosítana.
Most már csak az volt a kihívás, hogy egy sokkal rövidebb szerkezettel is átmenjenek a törésteszten, mivel a hosszúkás orrcsúcs nem biztosítaná ugyanazt a lassulást, mint egy szélesebb alternatíva.
