A bergamói 2:3-as vereséggel behízelgő 2:3-as vereségben a Bayer égbekiáltó gyengeségeket mutatott, Gerardo Seoane edző pedig szinte túl későn reagált.
Seoane elégedetlen volt. Nagyon elégedetlen. Mert a Bayer a szoros vereség ellenére (de csak) az eredményt tekintve nem egy monoklival megúszta az Atalanta Bergamo 2:3-at, hanem inkább egy enyhe agyrázkódással.
Mindenesetre tizenegyének egyértelmű alárendeltsége valószínűleg komoly fejfájást okoz majd az edzőnek a visszavágó kapcsán. Elvégre Seoane jegyzőkönyvbe vette, hogy „aggódik amiatt, ami a pályán történt”.
Ami ugyanis a szépen kijátszott vezetés és a Werkself nyolc domináns perce után történt, az minden volt, csak nem önbizalomnövelő. Végül is a Bayer egy visszatérő rémálmot élt át.
A rossz passzok és taktikai hibák után a csapat védekezésben szétesett az egyes részekre. Csak az első félidőben a Bayer háromszor-négyszer is ugyanabban a sémában került ki: A jobbhátvéd Jeremie Frimpong többször is megpróbált nyomást gyakorolni vagy korán támadni az ellenfélre a szélen – ezzel teret nyitva hátul a Bergamo támadóinak, akik így szabadon futhattak.
A védő és középhátvéd Jonathan Tah bánatára, aki többször kényszerült futó- és egy az egy elleni párharcokba a bergamói támadó Luis Murielnel vagy a bal oldali védő Davide Zappacostával a szélen, mindenféle támogatás nélkül, és a malmára hajtotta a vizet.
Mert egészen ellentétben a 3-5-2-ben variálhatóan operáló házigazdákkal, a Bayer csak szétszórtan helyezkedő egyéni játékosok gyűjteményeként védekezett, olykor ijesztő passzivitással. Az Atalanta a 20. és a 27. perc között három szabadrúgást is kapott a büntetőterületen belül.
„Rendkívüli nehézségek elé állítottak minket” – ítélkezett Seoane. A kiváló Ruszlan Malinovszkij és a nála alig-alig gyengébb Muriel 2:1-re fordította a meccset. Így már a térfélcsere előtt sem az volt a kérdés, hogy reagál-e, hanem az, hogy Seoane-nak hogyan kell reagálnia. A három- vagy ötfős hátvédsorra való átállás volt a nyilvánvaló megoldás a rések csökkentésére. A svájciak azonban a szünet után is maradtak a 4-2-3-1-nél – a Bayer pedig csak hajszál híján kerülte el a katasztrófát.
Jó oka volt annak, hogy Seoane csak később reagált. A rendszerváltást csak végső megoldásnak tekintette. „Ez egy módja volt annak, hogy jobban kontrolláljuk azokat a lebegő csatárokat, akik folyton kitörtek” – magyarázta, de kiemelte, hogy az ellenfélnek – ellentétben a szombati FC Bayern Münchennel – valójában nem feltétlenül volt rá szüksége a felállásuk miatt: „Inkább a gyors benyomulással volt probléma” – hangsúlyozta az edző – „mint magával a rendszerrel”.
És pontosan ez a nagy rejtély Seoane számára. Végül is be kellett látnia, hogy fiatal csapata ezen az estén képtelen volt az ismétlődő mintákból tanulni és taktikailag alkalmazkodni a követelményekhez. Még a félidei beszéde után sem.
Egyedül a csapatkapitány és kapus Lukas Hradeckynek volt köszönhető, hogy a Werkself a szünet utáni első negyedórában nem szúrta el teljesen az esélyét a negyeddöntőbe jutásra. „A második félidőben nehezen kezdtük a mérkőzést. Lukasnak köszönhettük, hogy 3:1-re tartottuk a mérkőzést” – ismerte el Seoane.
A Bayer csak akkor ért el némi kompaktságot, amikor az edző egy óra elteltével reagált a Leverkusen tehetetlenségére, és 3-5-2-re váltott, a középhátvéd Odilon Kossounou bejött a középcsatár Lucas Alario helyére. „Ezután egy kicsit összeszedtük magunkat” – jegyezte meg Seoane.
De hogy a 3-5-2 tényleg megoldás-e a visszavágón, amelyet a Bayer-nek meg kell nyernie, az még kiderül. Bergamóban ez inkább az utolsó lehetőség volt, hogy elkerüljék a rendszer súlyos összeomlását.
Az, hogy Moussa Diaby a fordulás után egyéni klasszis teljesítményével 2:3-ra csökkentette az eredményt, csak elfedte a Leverkusen egyértelmű alárendeltségét az eredményjelzőn. Inkább a szerencsének, mint az ügyességnek köszönhetően a Bayer még mindig reális esélye van arra, hogy a negyeddöntőbe jusson a visszavágón. De a szó legszorosabb értelmében vett kollektív kudarc még több fejfájást fog okozni Seoane-nak.
A bergamói repülőtéren hosszasan elemezte a helyzetet, először Patrick Schnarwiler társedzővel, valamint Marcel Daum és Simon Lackmann elemzőkkel, később pedig Simon Rolfes sportigazgatóval. A visszatérő mérkőzés megoldásának megtalálása összetett feladat. Valószínűleg még a visszaút másfél órás késése sem volt elég ehhez.
