Bill Russell volt minden idők legsikeresebb NBA-játékosa. És mégis, egy nappal a halála után alig beszél valaki a sportolóról
Amikor Michael Jordan a Bulls-szal nyert három bajnoki cím után 1993-ban meglepő módon – legalábbis ideiglenesen – szögre akasztotta kosárlabdacipőjét, a chicagói aréna előtt szobrot állítottak neki, amelynek talapzatára ez volt írva: „A legjobb, aki valaha volt. A legjobb, ami valaha is lesz. „
Amikor Bill Russell már nagyjából három évtizeddel korábban hat bajnoki címig vezette a Celticset, betörtek a bostoni házába, és rasszista írásokat hagytak a falakon – az ürüléküket pedig az ágyában hagyták.
Elűzött otthonról – olimpiai arany
Russell 1934-ben született Louisiana déli részén, de már nyolcéves korában elűzték onnan a családjával együtt. William Felton, ismertebb nevén Bill, végül a távoli Kaliforniában nőtt fel. És még ha többszörös bajnokként a szabályok megváltoztatására kényszerítette volna a nemzeti egyetemi ligát, vagy 1956-ban a kosárlabda-válogatott kapitányaként olimpiai aranyat nyert volna az USA-nak: az sem változtatott volna semmin. Akkoriban a „rossz” bőrszín is elég volt.
Russell, mint ember, soha nem a bajnokságokról szólt. Tizenegyet kellett megnyernie, ebből hatot már maga mögött tudhatott, amikor 1963 nyarán az első sorban állt Martin Luther King híres „Van egy álmom” beszédénél. King megkérte a híres sportcsillagot, hogy álljon fel hozzá a dobogóra, de az visszautasította: „Ehhez még nem tettem eleget”. Ismétlem, ez nem a bajnokságról szólt.
Russell első sajtótájékoztatóján sem erről volt szó, amikor 1966-ban játékos-edzőként átvette a nagyszerű Celticset. „Rasszista leszel a fehér játékosokkal szemben?” – hangzott az első kérdés az újságírók garmadájától. Megtorlás? Egyedül Russellnek nem volt ideje ilyesmire.
1967-ben inkább csatlakozott a „clevelandi csúcstalálkozóhoz”, amikor számos fekete sportnagykövet összefogott, hogy megvédje Muhammad Ali erősen kritizált döntését, miszerint nem megy el a vietnami háborúba. Jim Brown, a futballsztár szervezte meg a konferenciát, Russell pedig annak motorja és arca lett – miközben kettős minőségben több bajnoki címig vezette a Bostont. Ali világbajnoki címét ennek ellenére visszavonták.
Hányszor veszíthette volna el Russell a fejét, hányszor adhatta volna fel? Mert a lista még sokáig folytatható lenne. Nem tette, ahhoz is túl okos volt. Amilyen elgondolkodtatóan látszott, hogy a nagy párharcokat örök riválisával, Wilt Chamberlainnel szemben egyénileg legtöbbször elveszíti, hogy aztán a végén önzetlen csapatkosárlabdával megnyerje a meccseket, olyan elnyomott „fekete közösség” szócsöveként működött. Míg az FBI „arrogáns négerként” figyelte őt – ez a fordítás valószínűleg magától értetődő -, mint egy ellenséget.
A 83-as a Twitteren – nem véletlenül
A hatvanas évek már régen elmúltak, és Russell nem nyerhetett több bajnokságot, amikor 2017 szeptemberében hirtelen megjelent a Twitteren. Egy képet tettek közzé, amelyen a 83 éves Russell féltérdre ereszkedik – ezzel a gesztussal támogatta az NFL irányítóját, Colin Kaepernicket, aki szintén kiállt a társadalmi igazságtalanság ellen. Ami – a modern időkben – az állásába került.
A szócső Russell mindig is megmaradt, mind társadalmi, mind sportolói szempontból. A róla elnevezett díjat, amelyet az egyes NBA-döntősorozatok legjobb játékosának ítéltek oda, mindig ő maga adta át a győzteseknek, amíg az egészsége engedte. Russell mindvégig jelen volt, és minden generáció sportolóinak bálványa volt, akik keresték a közelségét és a tanácsait. Élő történelem az Ön keze ügyében.
Múlt vasárnap 88 év után véget ért egy történelemmel teli élet, elhunyt a 20. század egyik legnagyobb kosárlabdázója és egyben egyik legnagyobb sportolója, Bill Russell. És mégis, azóta szinte senki sem akar beszélni a tizenegy bajnoki címéről, amely valószínűleg örökre páratlan marad.
„Úttörő volt, és minden fekete játékosnak, aki utána jött a ligába – beleértve engem is – kikövezte az utat” – köszönte meg nem más, mint Michael Jordan. Joe Biden amerikai elnök „nagyszerű amerikaiként méltatta a sportóriást, aki mindent megtett azért, hogy beteljesítse az ígéretet, miszerint Amerikát minden amerikainak adják”. Barack Obamával kapcsolatban pedig Biden egyik elődje megjegyezte, hogy bármennyire is magas volt Russell – és az mégiscsak 2,08 méter volt -, „öröksége túlmutat ezen”. Nem mondhatni, hogy az ember túlszárnyalta sportolói munkásságát.
