A Barcelona ebben a szezonban másodszor is kardélre hányta a Real Madridot. A Szuperkupában elért 5:2 még a bajnoki 4:0-t is felülmúlta
Jobb a Barca, mint a Real? A La Liga tabellájára pillantva ennek az ellenkezőjét sugallja. Bár a Bajnokok Ligája tabellája a katalánok javára áll, a fehérek még mindig magabiztosabbak lehetnek „saját” versenyükben.
Az idei szezon eddigi két egymás elleni találkozója azonban többre utal, mint egyszerű osztálykülönbségre. A második, a Szuperkupa-döntő nem is lehetett volna egyértelműbb vasárnap este Szaúd-Arábiában. A Barcelona 5-2-re verte a Realt, és a Real szempontjából még örömtelibb volt az eredmény
A szünetben már 4:1 volt az állás, nem sokkal később pedig 5:1, de hogy Hansi Flick csapata nem ért el történelmi jelentőségű diadalt ebben a viszonylag kis jelentőségű versenyben, ahhoz valószínűleg csak az lehetett az oka, hogy a cserekapus Wojciech Szczesny a második félidő elején megtizedelte társait. És az, hogy Vinicius Junior nem sokkal később elkerülte az elkerülhetetlen sárga lapot
Barca egy az egyben, Real egy rakás csirke
Dacára a madridiak korai vezetésének, egy tankönyvi ellentámadásnak Kylian Mbappé révén, úgy tűnt, hogy a Barca azt csinálhat a Reallal, amit akar a spanyol futball legnagyobb összecsapásán. Bár a fővárosiak jól kezdték a Liga Clasicót, és összességében nem is játszottak rosszul, az egyértelmű eredmény ezúttal teljesen helyénvaló és logikus volt. Legalábbis.
Az FCB lenyűgöző stílusban tartott tükröt az ősriválisnak, arra kényszerítve azt, hogy fájdalmasan nézzenek rá abszolút mindenre, ami a futball szempontjából hiányzik belőlük. Alapvetően a kontextust. Míg a Barca egységes egészként játszott, különösen a presszingben és az átmenetiségben, addig a Madrid – ismét – még az elszigetelt, nagy tehetségű támadóit sem tudta rávenni arra, hogy kombináljanak. „Nem futballoztunk – ismerte el joggal Carlo Ancelotti edző. Hátul pedig a rekordbajnok nem volt más, mint egy rakás csirke, és nem is először.
Az, hogy Lucas Vazquez, a harmincas évei közepén járó, képzett szélső, a végletekig elgyengült vaskos csere hátvédként, főleg a levegőben? Hogy Antonio Rüdiger túl könnyen kihúzható a láncból, amikor a középcsatár – jelen esetben Robert Lewandowski – kiesik? Hogy a középpályás Aurelien Tchouameni nem lát mindenre kiterjedően a középső védelemben, és gyakran szem elől téveszti, mi történik mögötte? Flick és edzői csapata ezt is a radarjukra vették. A Barca mindent kíméletlenül kihasznált a góljaival.
Az 59. perctől kezdve a kínos helyzet csúcspontja az volt, hogy a Realnak több mint fél órán keresztül nem sikerült meggyőznie a nézőket arról, hogy emberhátrányban játszanak. Egyszerűen nem úgy tűnt. Igazi nyomásgyakorlási fázis nem volt látható, a Realra jellemző visszatérés nem volt a levegőben – pedig Rodrygo a Szczesny szabálytalanságáért kapott szabadrúgást rögtön 2:5-re értékesítette. A végeredmény, mint kiderült
Ancelotti nem a teljesítmény alapján állítja fel a csapatot
Míg egy igyekvő Mbappé, akinek elsősorban az offside-helyzetei voltak felelősek a bajnoki vereségért, ezúttal nagyrészt szállította, addig ez a verés, ami a pályán még egyértelműbb volt, Ancelotti edző kézjegyét viselte magán. Az olasz, akinek jelenleg egyértelműen hiányzik a taktikai terv, ismét elhanyagolta az egyensúlyt azzal, hogy négy támadót is bevetett, és ismét nem igazán a teljesítménynek megfelelően állt fel.
Vazquez helye a kezdő tizenegyben a Raphinha ellen egyszerűen végzetes volt, ahogyan Tchouameni nem megfelelő pozíciókba helyezése a középső védelemben is. A tehetséges védőt, Raul Asenciót, aki azon kevés játékosok egyike volt, aki a beállás után kellő elkötelezettséget és tetszetős teljesítményt nyújtott, nem kellett volna pályára engedni, amikor az állás már 1:5 volt.
De Ancelotti, akinek természetesen kevés védő áll rendelkezésére, inkább a név szerinti felállást részesíti előnyben. És Ancelotti, bármennyire is sikeres volt a múltban az egyéni művészeivel, jelenleg nem képes semmiféle kohéziót beléjük oltani. Nincs kollektív működés. Sem az intenzív presszing ellen, sem a mély védekezés ellen. Főleg nem ez ellen az FC Barcelona ellen, még ha vannak is gyenge pontjai. Ezt mutatja a bajnoki tabella is.
De az, hogy a Real időnként teljesen tanácstalan volt, még emberhátrányban is, elsősorban Ancelotti érdeme. Ennél durvábban nem lehet elveszíteni egy edzőpárbajt. Hogy ez a fájdalommal teli tükörbe nézés megtisztítja-e őt, az azonban korántsem biztos. A bajnokság és a Bajnokok Ligája valószínűleg még túl szoros ahhoz, hogy ezt meg lehessen állapítani.
