hétfő, november 25, 2024
HomeUncategorizedAli drága árat fizetett

Ali drága árat fizetett

Muhammad Alira az évszázad sportolójaként emlékeznek. Nagyszerű pályafutásának kezdete immár 61 éve történt.

Ő volt a bokszoló par excellence. Esetleg még a sportoló par excellence.

Muhammad Ali háromszor lett minden szövetség nehézsúlyú világbajnoka, Sonny Liston, Joe Frazier és George Foreman elleni legendás bunyókkal tette magát halhatatlanná, mint szópoéta („lebeg, mint a pillangó, szúr, mint a méh”) és popkultúra ikon, mint a polgárjogok politikai harcosa – aki jelentős vitákat is elviselt.

2016. június 3-án, 74 éves korában halt meg Ali, miután kései életét évtizedekig beárnyékolta a Parkinson-kór – ami minden jel szerint látványos ringbeli teljesítményeinek késői következménye volt.

1960: Cassius Clay olimpiai aranyat nyer Rómában

Ali 1942. január 17-én született Cassius Marcellus Clay Jr. néven a Kentucky állambeli Louisville-ben – nevét egy 19. századi politikus és rabszolgaságellenes aktivista után kapta. Apja táblaképfestő volt, a fiú pedig szegény körülmények között nőtt fel. Bokszolói karrierje akkor kezdődött, amikor 1954-ben beiratkozott az első edzésére – dühből, mert ellopták a biciklijét.

A fehérek és afroamerikaiak közötti, az USA-ban még mindig érvényben lévő faji szegregáció idején az igazságtalanság miatti frusztráció már akkor hajtóerő volt a fiatal Clay számára: a tinédzser Emmett Till 1955-ös rasszista meggyilkolása arra késztette, hogy egy barátjával együtt megrongáljon egy helyi vasútállomást.

1958-ban Clay otthagyta az iskolát – a rossz jegyek miatt, de azért is, mert a bokszra akart koncentrálni. 1960. szeptember 5-én Rómában olimpiai bajnok lett, és ezzel megalapozta egy globális sportmítosz kezdetét.

A félnehézsúlyú döntőben legyőzte a lengyel Zbigniew Pietrzykowskit, és még ugyanebben az évben profivá vált. Kevesebb mint két hónappal később – 1960. október 29-én – vívta első profi mérkőzését.

1964: A szenzáció Sonny Liston ellen

1964-ben az akkor 22 éves fiatalember megkapta a nagy lehetőséget. Zsinórban 19 győzelem után a világbajnok Sonny Liston ellen lépett szorítóba – és már előre felhívta magára a figyelmet.

Clay többször is „ronda medvének” nevezte Listont, egyszer még egy „A világ legszínesebb bunyósa” feliratú busszal is kiállt Liston háza elé, és így hangoztatta: „Liston jó, de nyolc menet után elesik”.

A provokáció része volt Clay koncepciójának, ezt többek között a pankrációból másolta – a „Gorgeous” George Wagner, aki akkoriban a show-bunyósok főgonoszának számított, deklaráltan inspirációs forrása volt Claynek.

Akkoriban sok megfigyelő kételkedett abban, hogy Clay nagy szája mögött van valami: 46 szakértőből 43 jósolta meg Listont az első nagy meccs előtt.

Clay-nek azonban sikerült az, amit a nagy Joe Louis „a boksztörténelem legnagyobb szenzációjának” nevezett: a ringben táncoló fiatal sztár már hat menet után megviselte a bajnokot, Liston megalázva adta fel.

Nemzet: Liston minden jel szerint tisztességtelen trükkhöz folyamodott, és olyan anyaggal készítette elő a kesztyűjét, amelytől Clay szemei égtek. „Vágd le a kesztyűmet” – kiabálta Clay legendás edzőjének, Angelo Dundee-nak közvetlenül a diadala előtt.

Ezt követően még magabiztosabb volt: „Én vagyok minden idők legjobb bunyósa. És csak 22. Én lehetek a legnagyobb. Én vagyok a világ királya. Gyönyörű vagyok. „

1965: Muhammad Ali másodszor is kiüti Listont

Két nappal később az új bajnok bebizonyította, hogy többről van szó, mint hivalkodó öndramaturgiáról: bejelentette, hogy áttért az iszlámra, és nem akarja többé a Cassius Clay nevet viselni („Ez egy rabszolganév”). Muhammad Ali hivatalosan is megszületett – és hamarosan a következő felkiáltójelet tette rá.

1965-ben Liston ellen volt a visszavágója, akit 105 másodperc után a „Phantom Punch” ütéssel talált el, amely egy észrevétlen ütés volt a halántékra vagy az állkapocsra, amelyet a közönség alig vett észre. Az ezt követő jelenetre viszont évszázadokig emlékezni fognak. A Neil Leifer fotós által megörökített pillanat, amikor a világbajnok megkérte a kiütött Listont, hogy álljon fel újra, az Ali-kép par excellence lett (a pletykák, miszerint a meccset megbundázták, soha nem igazolódtak be).

Ali még nyolcszor védte meg a címét, többek között a korábbi bajnok Floyd Patterson és a 2018-ban elhunyt német Karl Mildenberger ellen – mielőtt a következő nagy politikai üzenetet küldte volna.

Joe Frazier elkapja Muhammad Alit a
Joe Frazier elkapja Muhammad Alit a

1967: A katonai szolgálat megtagadása Ali címének költségei

Megtagadta a katonai szolgálatot, amelyet Alinak kellett volna teljesítenie – hitére és politikai meggyőződésére hivatkozva, amely ellenezte az USA vitatott vietnami háborúját („Nem fogok segíteni egy másik szegény nemzet meggyilkolásában 10.000 mérföldre otthonról, csak azért, hogy segítsek biztosítani a fehér rabszolgatartók uralmát a világ sötétebb népei felett”).

A következmény: Alit öt év börtönre ítélték – bár óvadék ellenében szabadlábon maradt. Bokszolói engedélyét azonban visszavonták, és a világbajnoki címét is elvesztette. Három évet vettek el tőle a karrierje virágzásának idejéből.

„Lemondott a hírnévről, a dollármilliókról, hogy kiálljon azért, amit a tudata tanácsolt neki” – méltatta őt Martin Luther King polgárjogi aktivista (bár Ali az „Iszlám Nemzet” tagjaként közelebb állt a radikálisabb Malcolm X-hez).

1971: Joe Frazier legyőzi Alit az „Évszázad harcában „

Aközben a veretlen „Smokin'” Joe Frazier megszerezte a világbajnoki címet. Amikor Ali visszatért, két veretlen világbajnok, koronázott és koronázatlan világbajnok nagy párharcára került sor – az „évszázad harcára”. „

A New York-i Madison Square Gardenben 1971-ben került sor arra a példátlan látványosságra, amely politikailag is óriási feszültséggel járt. Frazier a még mindig megosztott Egyesült Államokban „jó fekete embernek” számított, a lázadó Ali pedig „nem hazafinak”. Ali azzal szította a vitát, hogy Fraziert alázatos „Tamás bácsinak” nevezte – amit évtizedekig nehezményezett. A harc estéjén több városban zavargások törtek ki.

Frazier ezúttal jobb volt a ringben, a 15. menetben le is ütötte Alit (ez volt az egyik a három kiütésből Ali karrierje során), és pontozással nyert.

1974: Ali megtöri George Foremant a „Rumble in the Jungle”-ben

Ali három évig várta a következő esélyét a trónra, közben olyan ellenfelek ellen bokszolt, mint Ken Norton (egy vereség, győzelem a visszavágón), Patterson és a német Jürgen Blin – majd jött a legendás „Rumble in the Jungle” George Foreman ellen, aki időközben letaszította Fraziert a világbajnoki trónról.

A hírhedt promóter, Don King által szervezett világbajnoki mérkőzésre több mint 100 000 néző előtt került sor Kinshasa/Zaire-ben, és Afrika történetének legnagyobb sporteseményévé vált (és a diktátor Mobutu Sese Seko üdvözlő propagandájává).

Ali egyértelmű esélytelenebbként indult a mérkőzésen, a hét évvel fiatalabb Foreman verhetetlen harci gépezetnek számított. De „Big George” nem számolt azzal, hogy Ali mit tartogatott a tarsolyában.

Az első menetekben Ali meglepte Foremant azzal, hogy „elkapott egy drogost”. Foreman osztogatott, miközben Ali a köteleken elnyelte a dühös ütéseket, és folyton azt kérdezte ellenfelétől: „Ez minden, George?”. Foreman nem volt hozzászokva a hosszú küzdelmekhez, Ali folyamatosan ütéseket dobott fedezékből.

A nyolcadik menet végén Ali mindent kockára tett: két bal-jobb kombináció padlóra küldte Foremant, Ali újra világbajnok lett, hét évvel azután, hogy megfosztották a címétől. Patterson után a második bokszoló, aki megcáfolta az íratlan boksztörvényt: „Soha nem térnek vissza”.

Az emlékezetes esemény nemcsak a sport-, hanem a kultúrtörténetbe is bekerült, Johnny Wakelin „In Zaire” című dalában és a „When we were Kings” című dokumentumfilmben is feldolgozták, és 2001-ben Michael Mann Will Smith-szel forgatott „Ali” című játékfilmjének drámai csúcspontja is volt.

1975: Következik a Frazier elleni „trilla in Manila „

Egy évvel a második világbajnoki puccs után Ali folytatta a Frazierrel való rivalizálását, ismét egy emlékezetes helyszínen: a Fülöp-szigeteki „manilai trilla” mérkőzésen.

A légkondícionálatlan csarnokban rendezett brutális és kimerítő küzdelem után Frazier edzője, Eddie Futch a 15. menetben bedobta a törülközőt, mivel saját elmondása szerint féltette Frazier életét.

Ali is súlyosan megsérült, és a küzdelem után keringési összeomlással összeesett. 440 találatot kapott, a legtöbbet a fejére. Az öngyilkos fellépést széles körben okának tekintik annak, hogy később degeneratív Parkinson-kórban szenvedett – ahogyan Ali látványos, de egészségre kockázatos harcmodorát is.

„Minden ütés, amit tőle kaptam, egy lépés a sírba vezető úton” – írta később Ali Frazierről „A legnagyobb” című életrajzi könyvében. „

1984: Diagnózis Parkinson

A „Thrilla” után Ali még tízszer – többek között Münchenben is – megmászta a ringet, és az abban az évben elhunyt Leon Spinks elleni időközi vereség után másodszor is visszaszerezte a világbajnoki koronát – ennek ellenére soha többé nem érte el régi teljesítményszintjét.

1980-ban Ali elvesztette utolsó világbajnoki mérkőzését a feltörekvő Larry Holmes ellen, majd a jamaicai Trevor Berbick elleni megalázó vereséget követően (akit később a fiatal Mike Tyson világbajnokká avanzsált), Ali 1981-ben befejezte a küzdelmet. Úgy tűnt, hogy a betegség akkorra már elhatalmasodott rajta.

Ali 1984-ben kapta meg a drasztikus diagnózist, és egyre inkább visszavonult a nyilvánosság elől. 1996-ban még egy utolsó libabőrös pillanatot szerzett a világnak, amikor – már láthatóan meg volt jelölve – meggyújtotta az olimpiai lángot az atlantai játékok előtt. 1999-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az évszázad sportolójának választotta.

Ali – akit lánya, Laila Ali 1999-ben követett a ringbe – 2016. június 3-án halt meg, halálának oka szeptikus sokk, miután légzési problémák miatt felvették egy arizonai Scottsdale-i kórházba. A végsőkig erőteljes politikai hang maradt, a 2016-os választási kampányban Donald Trump ellen foglalt állást.

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments